A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram online pályázati rendszer megnyílt a 2025/2026-os tanévre!
TovábbKiemelt hírek
A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.
TovábbEtiópiában 2021. november 2-án országos szükségállapotot hirdettek.
TovábbA Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram célja a magyar gyökerekkel rendelkező külföldi hallgatók magyar felsőoktatási intézményekben folytatandó tanulmányainak kiemelt támogatása.
Tovább„Bevallom, hogy ezt a turáni törzset éles ellenszenvvel szemléltem és szemlélem ma is. Miként rokonaik, a törökök sokat romboltak és semmit sem alkottak. Budapest hamis város minden eredetiség nélkül. Századokon át a magyarok elnyomták nemzetiségeiket. A szabadulás és a megtorlás órája elérkezett” – írta – 1919-ben – Harold Nicolson angol diplomata, akinek jelentős szerep jutott a trianoni határok megállapításánál.
TovábbHírek
Future Leaders Program
The Hungarian Institute of International Affairs (HIIA) is launching a call for applications for its Future Leaders Program for young researchers and recent graduates in international relations, from Hungary and abroad. The fellowship, which is conducted in English, will run from October 1, 2024, through January 31, 2025 (in person through late December and online...
DIASZPÓRA FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJPROGRAM 2025/2026
A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram online pályázati rendszer megnyílt a 2025/2026-os tanévre!
Megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára
A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.
Az addisz-abebai nagykövetség figyelmeztetése!
Etiópiában 2021. november 2-án országos szükségállapotot hirdettek.
Vissza a gyökereidhez a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogrammal!
A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram célja a magyar gyökerekkel rendelkező külföldi hallgatók magyar felsőoktatási intézményekben folytatandó tanulmányainak kiemelt támogatása.
Áder János köztársasági elnök beszéde a Nemzeti Összetartozás Napján az Országgyűlés emlékülésén
„Bevallom, hogy ezt a turáni törzset éles ellenszenvvel szemléltem és szemlélem ma is. Miként rokonaik, a törökök sokat romboltak és semmit sem alkottak. Budapest hamis város minden eredetiség nélkül. Századokon át a magyarok elnyomták nemzetiségeiket. A szabadulás és a megtorlás órája elérkezett” – írta – 1919-ben – Harold Nicolson angol diplomata, akinek jelentős szerep jutott a trianoni határok megállapításánál.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium bejelentése
Ismeretlen elkövetők a COVID19 vírus által generált helyzetet kihasználva próbálnak csalást elkövetni. Több esetben előfordult, hogy közvetlenül külföldi egészségügyi intézményeket, gazdasági társaságokat kerestek meg létező, vagy fiktív, esetleg felszámolás alatt álló vállalkozások nevében eljáró személyek, azzal, hogy nagy tételben rendelkeznek egészségügyi védőfelszereléssel (általában arcvédő maszkokkal), melyeket értékesítenének. A tranzakció lebonyolítása érdekében előleget kérnek, az eszközök azonban különféle indokokra való hivatkozással nem érkeznek meg a rendeltetési helyre.
KORONAVÍRUS TERJEDÉSE
Felhívjuk Honfitársaink figyelmét, hogy az Ázsiában terjedő koronavírusos megbetegedéssel kapcsolatban kövessék fokozott figyelemmel a Konzuli Szolgálat tájékoztató oldalát: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus
Diplomáciai jótékonysági vásár
Magyarország nagykövetsége külön standdal vett részt az idén 30. alkalommal megrendezett Jótékonysági Diplomáciai Vásáron, amit a Sheraton Hotel kertjében rendeztek.
Koppány Attila nagykövet megbízólevele átadása az Afrikai Unióban
Koppány Attila nagykövet 2019. május 30-án átadta megbízólevelét az Etióp Szövetségi Demokratikus Köztársaság elnökének, Sahle-Work Zewde elnök asszonynak. Az elnök asszony üdvözölte a külképviselet újranyitása óta eltelt időszakban megvalósított magas szintű találkozókat, és reményét fejezte ki, hogy a politikai kapcsolattartás ezen intenzitása a jövőben is fenntartható. Köszönetet mondott a Magyarország által részükre biztosított Stipendium Hungaricum ösztöndíjakkal kapcsolatban, mely a minőségi oktatás révén erőteljesen hozzájárul Etiópia felzárkóztatásához, miközben a hazánkban tanuló diákokon keresztül egy szoros kötelék alakul ki a két ország között.
Koppány Attila nagykövet látogatása az innovációs és technológiai államtitkárnál
Koppány Attila nagykövet és Dr. Szélinger Balázs a külképviselet külgazdasági attaséja november 29-én látogatást tett az etióp Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol Dzsamal Beker miniszer-helyettessel találkozott. A megbeszélésen terítékre kerültek az együttműködés különféle lehetőségei az innováció és technológia területén, beleértve az ezzel kapcsolatos oktatást is.
Koppáy Attila nagykövet látogatása az etióp kulturális miniszternél
Koppány Attila nagykövet és Batizi Bence konzul november 28-án a hivatalában találkozott Dr. Hirut Kassaw, kulturális, sport és turisztikai miniszter asszonnyal, hogy megvitassák, miként lehet erősíteni a két ország közötti együttműködést kulturális, turisztikai és sportügyi területeken.
Hölvényi György EP képviselő etiópiai látogatása
Hölvényi György EP képviselő október 25-31. közötti etiópiai látogatása során a nagykövetség szervezésében és részvételével meglátogatta a Mai-Aini menekülttábort, találkozott a menekültekkel foglalkozó kormányzati szervezet főtitkárával, a Jesuit Refugee Service országigazgatójával, az Etióp Evangélikus Egyház elnökével, az Etióp Ortodox Egyház külpolitikai kabinetjét vezető püspökkel, illetve az Etióp katolikus Egyház főtitkárával, valamint a katolikus Egyetem elnökével. Az EUDEL szervezésében – az EP DEVE küldöttség tagjaként – elutazott a jijigai menekülttáborba, illetve a fővárosban találkozott az etióp külügyminiszterrel, nemzetközi fejlesztési szervezetek vezetőivel.